Zirc - Dudarbánya - Bakonyszentlászló, 2021. március 3. -- Az erdészetek valamiért kitartanak a vasúti szállítás mellett. Talán mert belőlük még nem veszett ki a környezet tisztelete, talán anyagilag is érdekeltek abban, hogy az általuk kitermelt fát vasúton juttassák el a vásárlóik részére. Egy biztos, ha az erdőkből kihozott fát nem tudják a legközelebbi rakodóhelyen vagonba rakni, akkor a teljes utat már jobban megéri közúton megtenni. Ennek köszönhetően nagyon sok erdészeti rakodóhely máig üzemel, a legtöbb vasúti mellékvonal a teherforgalmát a farakodásnak köszönheti. Magyarország egyik legszebb vasútvonalán, a 11-es számú Győr - Veszprém vasútvonalon, illetve a belőle kiágazó Zirc - Dudarbánya vasútvonalon négy helyen is raknak fát, az üres és a rakott kocsik mozgatása érdekes logisztikai kihívás. A mai nap a szokásostól eltérő rend szerint közlekedő tolatós tehervonat útját kísértük végig, betekintést nyújtva a vasútvonal hétköznapjaiba.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 1012 olvasás
Veszprém, Jutaspuszta, 2021. március 3. 7:44 -- Alig emelkedett még a Nap a jutasi dombok fölé, a gyenge fénye még a Holdat sem halványítja el teljesen. A szokott időben, a 39510-es győri személyvonat beérkezése után indult el Veszprémből a csomóponti kiszolgáló tehervonat, amely először tizenhat üres kocsit visz farakodáshoz. Az eplényi völgyhidak miatt a vonalra Szergej csak sebességkorlátozással mehet, ezért nehezebb vonatok élén a remot-Dácsiák egyetlen értelmes alternatívája a remot-Csörgő. Jelentősen nőtt a feladott rönkfa mennyisége a Győr—Veszprém vasútvonalon, a mai nap a szokásosnak mondható zirci és vinyei rakodóhelyeken kívül Bakonyszentlászlóról és Dudarbányáról is hoznak le rakott kocsikat.
Zirc, Kardosrét, 2021. március 3. 8:41 -- A Bakony mélyén nincs mobil térerő, a VonatDroid térképén is sokáig állt mozdulatlatlanul a szürke háromszög, majd először a halk motorhang, aztán a forgóvázak nyikorgása leplezte le az érkező személyvonatot. Az 1. osztályú kocsikból lefokozott, Bp 29-05 sorozatszámú személykocsik nagyon kényelmesek, az ablakok is lehúzhatók, semmi sem hiányzik egy kellemes utazáshoz.
Dudarbánya, 2021. március 3. 9:14 -- Négy rakott kocsiért érkezett a 305-ös remot-Csörgő az erdészeti rakodóhoz. Dudarbányán havi egy-két alkalommal van kiszolgálás, amikor Zircen már nem férnek el a teherkocsik, vagy a kitermelés helyéhez ez a rakodó esik a legközelebb. Általában remot-Dácsiával járnak ide, de most olyan nagy a teherforgalom, hogy egy erősebb mozdonyra volt szükség.
Dudarbánya, 2021. március 3. 9:17 -- A hétfőn felhozott négy kocsit hamar megrakták, a szerdai tolatós tehervonattal már vissza is térhetnek Veszprémbe. Az erdészeti rakodóról a mozdony először beállítja a kocsikat az állomásra, majd körüljárás után indulnak vissza Zirc felé. Az állomás mellett lakókat nem zavarja a vasút, havi egy-két alkalommal jár itt tehervonat, de akkor sem időznek sokáig. Rendszeres személyforgalom nincs, de nem telik el úgy az év, hogy ne térjen be ide egy-egy különvonat.
Dudar, Darma utcai átjáró, 2021. március 3. 9:44 -- Négy fával rakott kocsival Zirc felé halad a tolatós tehervonat, remot Dácsia helyett kivételesen remot-Csörgővel. A mozdony több kocsit is elbírna, de az erdészeti rakodóterület mellett egyszerre csak ennyi fér el. Hordtak innen korábban szenet és bauxitot, és maradt is rengeteg értékes ásvány a föld alatt, de jelenleg csak fát szállítanak.
Zirc, 82-es főút, 2021. március 3. 10:02 -- Nem is tudják ezek az autósok, hogy mennyire szerencsések. A dudarbányai szárnyvonalon személyvonatok nem járnak, tehervonatok is legfeljebb havi néhány alkalommal tesznek egy fordulót. A négy rakott kocsit a dudarbányai erdészeti rakodón rakták meg, a tolatós tehervonat most csak Zircig, este pedig Veszprémig viszi.
Bakonyszentlászló, 2021. március 3. 11:29 -- Felpörgött a bakonyi rönkfa iránti kereslet, egyszerre rakodnak Zircen, Dudarbányán, Vinyén és Bakonyszentlászlón is. A tolatós tehervonat előzőleg Vinyén, pontosabban a Bakonyszentlászló-Erdőgazdaság iparvágányon gyűjtötte be a IV. vágányon álló hat rakott kocsit, de visszafordulni velük csak Bakonyszentlászló állomáson tudnak. Ide most egy üres kocsit hoztak, négy rakottat visznek. Tíz rakott kocsival a Dácsiáknál erősebb remot-Csörgő sem tudja leküzdeni a bakonyi emelkedőket, ezért Bakonyszentlászló és Zirc között tesznek majd egy második fordulót is.
Bakonyszentlászló, 2021. március 3. 12:21 -- Egy kicsit összekeveredhettek a Győr—Veszprém vasútvonalon járó személyvonatok kocsijai. Az egyik szerelvény három Bp 29-05-ös kocsiból áll, míg mindkét poggyászteres, BDd 82-28-as kocsi a másik szerelvényben kapott helyet. A menetrendben mindkét vonatnál meg van hirdetve a kerékpárszállító poggyászkocsi, de egyelőre nem utaznak tömegek kerékpárral a Bakonyba, hogy emiatt bárkinek rossz napja lett volna. A képen a Győr és Veszprém között közlekedő 39514-es személyvonat látható, a romos bakonyszentlászlói téglagyár közelében.
Zirc, Kardosrét, 2021. március 3. 12:50 -- A 39514-es, Győr és Veszprém között közlekedő személyvonat elhagyta a Cuha-patak szűk szurdokvölgyét, de a pálya a Zirci-medence déli peremhegyei felé tovább emelkedik. A vasút a kardosréti kertek alján vezet, de a néhány utcából álló településnek mégsem itt, hanem a személyforgalom nélküli dudarbányai szárnyvonalon volt vasúti megállóhelye.
Zirc, Kardosrét, 2021. március 3. 13:32 -- Néhány hete jelentősen megnőtt a teherforgalom a Bakonyvasúton, a bakonyszentlászlói erdészeti iparvágányon és az állomáson rönkfával megrakott tíz kocsit két fordulóval hozza át Zircre a tolatós tehervonat. Ezért került a vonalra a szokásos remot-Dácsiánál erősebb mozdony, de a távolságtartásra alkalmasabb, két vezetőállásos vonali gép a Covid-fertőzés ellen is jó szolgálatot tehet.
Bakonyszentlászló, 2021. március 3. 14:16 -- A délelőtt hozott kocsit beállították a rakodóterület mellé, az előző fordulóból kimaradt öt rakott kocsival indulásra kész a tolatós tehervonat. Bakonyszentlászlón a közeli bauxitrakodó miatt épült ilyen nagy állomás, de a vágányok jelentős része ma már kihasználatlan, a személyvonatok menetrend szerinti keresztjei is a szomszédos Veszprémvarsány állomásra esnek.
Bakonyszentlászló, Erdőgazdasági iparvágány, 2021. március 3. 14:36 -- A Vinye melletti rakodón elkezdték a délelőtt beállított kocsik megrakását. Közben a tolatós tehervonat már a második fordulót teszi, a maradék öt kocsival éppen Zirc felé halad. A képen megfigyelhető, hogy a vízszintesen fekvő rakodóvágány mellett a nyílt vonal mennyire emelkedik. Az is jól látszik, hogy a kiágazó kitérő környezetében nincs térvilágítás, ezért kérdéses, hogy mennyire lesz biztonságos az április 11. után tervezett éjszakai kiszolgálás.
Eplény, 2021. március 3. 15:41 -- A Bakonyszentlászlón megrakott kocsikat még két fordulóval hozta fel Zircre a tolatós tehervonat, de onnan már lejt a pálya, gurulhat egyben a tíz kocsi Veszprémig. Ezek között egyetlen zirci vagy dudarbányai kocsi sincs, azokat dél körül egy másik, remot-Dácsiás tehervonat vitte ki a fővonalra.