A Kaposvár - Siófok vasútvonal forgalma és járművei

Egyelőre itt is csak egy vázlat van, idővel ki lesz dolgozva: a vonal három jellegzetes szakaszra osztható, a fővonalakhoz közelebb esik a Kaposvár - Felsőmocsolád és a Tab - Siófok szakasz, itt még jobban akad utas, de a Felsőmocsolád - Tab közötti dombvidéki szakaszon kevesebb az utas, pedig éppen ezeknek a falvaknak a legrosszabbak az egyéb közlekedési kapcsolataik. A személyforgalomban kizárólag Bz motorkocsik közlekednek, hétköznap egy mellékkocsival, hétvégén szólóban. Az egyik érdekes kivétel a Kaposvár - Kisbárapáti között közlekedő xx/xx számú vonatpár, amely motor-mellék-motor összeállításban közlekedik, mert Kisbárapátiban nincs lehetőség körbejárni, egy szóló motorkocsi pedig kevés lenne ebben az időszakban.

Teherforgalmának megmaradását annak köszönheti, hogy Kaposváron folyamatosan dolgozik egy dízel tolatómozdony, amelynek egy mernyei vagy kisbárapáti kiszolgálás olyan, mintha csak valamelyik környékbeli iparvágányon tolatna. Ha van fuvar, akkor csütörtök hajnalban indul a Dácsia a kaposvári állomásról, és délelőtt tíz körül már meg is járja a mellékvonalat. Árufeladás ma már csak Mernyén és Kisbárapátiban van, kisebb-nagyobb rendszerességgel. A mernyei közforgalmú rakodón és a kisbárapáti erdészeti iparvágányon a környék erdeit kezelő SEFAG Zrt. rakodik rönkfát, a pécsi hőerőmű megrendelésére. A tehervonat csütörtök reggelente közlekedik, de gyakran előfordul, hogy hetekig nincs szállítás. A járműveket Kaposváron tankolják, de rendszeres felülvizsgálatra a dombóvári fűtőházhoz járnak.

A vonal, mint minden nagyvasúti vonal az építését követően a térség áruforgalmának fő ütőere volt. Elbeszélések szerint a tabi szovjet laktanyába minden nap jött egy hosszú sóderszállító vonat, egy gőzös húzta, egy pedig tolta, úgy álltak be vele a laktanya iparvágányára. Érdekes belegondolni, hogy azt a rengeteg betont hová építették be, ott a hegyek alatt hatalmas tárolók lehetnek.

A 2000-es évek elejéig egészen Karádig járt a tolatós tehervonat, ahol rendszeresen rakodtak fát és gabonát. Elmondások szerint gyakran jártak erre 1400 tonnás vonatok is, amelyet Szergejjel vontattak.

Last modified: 

2017. november 1. 22:15