Tóvároskert megállóhely
Bevezető
A megállóhely története - A megállóhely már az 1800-as évek végén is működött. Itt szálltak le a városba érkező turisták, illetve a volt Pezsgőgyár mellett megrendezett lóversenyekre érkezők. A 19. század második felében Esterházy Miklós gróf a mai Kertváros területén megépítette a lóversenypályát, és meghonosította Tatán az évenkénti rendszeres lóversenyeket. Ezen a pályán az első versenyt, 1880. szeptember 30-án, 3-4 ezer Budapestről és Bécsből érkező vendég nézhette végig. A gróf a lóversenypálya mellett saját költségén, vasúti megállót építettet Tóvároskert néven.
A megállóhely megközelítése - Tata város lakossága 23.339 (2018), Baj község lakossága 2.860 (2018). Baj és Tata között munkanapokon 20 pár, szombaton 13 és vasárnap 10 pár autóbusz közlekedik. Baj zsáktelepülés, egyetlen közúton közelíthető meg, amely Tóvároskert megállóhelyet is érinti. A vasúti megállóhely akár a település kapuja is lehetne.
A megállóhely kialakítása - A megállóhely felvételi épülete rossz állapotú, jegypénztár már nem működik benne. A vasúti pálya két oldalán egy-egy oldalperon található, hosszuk egyaránt 250 méter, magasságuk sk+30 cm. A megállóhely végpontjában, a vasútvonal 985+91 hm szelvényében a vasúti pályát szintben keresztezi a 11135 számú Tata - Baj bekötőút, az útátjáró biztosítása fény- és félsorompóval történik.
A megállóhely forgalma - A megállóhely az elhelyezkedésénél fogva továbbra is népszerű azok körében, akik Tata kiemelt nevezetességeit (Angolpark, műromok, Cseke-tó) kívánják megnézni. Ezen túl mind Tata, mind pedig a közeli Baj község lakói is nagy számban veszik igénybe a vonatot a mindennapi utazásaik során. Az állomás épülete az utóbbi években nagyon leromlott, és már nem felel meg a mai kor elvárásainak.
A megállóhely fejlesztése - A Budapest - Hegyeshalom fővonal utolsó nagyobb átépítésére az 1990-es években került sor, de ebből Tóvároskert megállóhely kimaradt, kialakítása a múlt század 80-as éveit idézi. A Biatorbágy - Tata szakasz korszerűsítésére 2012-ben engedélyezési tervek készültek. A pályasebesség emelése miatt a megállóhely térségében 3,8 km hosszú pályakorrekció épül, ezért a megállóhely is új helyre kerül, a jelenlegitől kb. 200 méterre Baj község felé mozdul el. Az engedélyezési tervek szerint új felvételi épület, sk+55 cm magas peronok, perontetők terveit tartalmazzák. A peronokat gyalogos aluljáró köti össze, az akadálymentesítés liftekkel történik. A megállóhely Tata felőli oldalán P+R parkoló létesül, mellette autóbuszforduló peronnal. Tekinettel arra, hogy a pályakorrekció jórészt bevágásban létesül, a jelenlegi szintbeni átjáró különszintű átépítése viszonylag kevés földmunkával megvalósítható, az út jelentősebb korrekciója nélkül.